3831 km

A fiú nagyon messze él. Másfél éve történt először. Levelet írt a lánynak. A lány válaszolt neki. Egy név volt, amiről kiderült később, hogy nem is az övé. Csak egy név. És néhány nagyon kedves sor. A lány sok levelet kapott már életében, de egyik sem volt ilyen. Ez más volt. A szívével érezte. Esős délutánokon a fiúnak írt a lány. És ez jó volt.

Jött a nyár. A lány nehéz időket élt. Nem volt ereje semmihez. Lassan feladta. Néha eszébe jutott a fiú, de nem írt neki. Mindig csak tervezte. Megjött az ősz, csalódásaival együtt, majd a tél. A lánynak eszébe jutott a fiú, aki nagyon messze él. Keresni akarta, de csak tervezte, és nem tett semmit. Aztán egyszer csak ott felbukkant… újra. A lány meglepődött, azt sem tudta mit tegyen. December volt. Pontosan 12.-e. Szomorú napnak indult, de ő boldoggá varázsolta. Akkor beszéltek először úgy igazából egymással. A lány hosszú útra indult azon a napon. A fiú arról álmodott bárcsak vele mehetne. Maga elé képzelte a békés világot, ahová a lány készült. Még mesét is szőtt belőle, de ezt csak később tudta meg a lány.

Karácsony volt. A fiú valami különlegessel szerette volna köszönteni a lányt. Azokról a leheletvékony szálakról írt, amelyek kettejüket is összekötötték. Csodálatát fejezte ki, hogy a millió közül őrá talált, és a lány is őt választotta ki. Az élet kis dolgai néha a legszebbek. Valahogy így volt ez velük is.

A lányt meghatották a szavak, mint később is mindig, mert a fiú csodálatosan tudott mesélni. Mégsem írt neki. Mert érezte, hogy túl fontos neki ez az ismerős idegen… és attól félt, hogy még megbánthatja. Mert ő egy gyáva lány volt. Aki mindig elszaladt a boldogság elől, csak mert attólt félt, hogy ha kitárja a szívét, megsebezhetik. Esélyt sem adott hát neki…

A lány életében jöttek az újabb csalódások. Mert ő egy ilyen lány, aki ugyan elszalad a boldogság elől, de ahol tudja, hogy csalódás várja, ott mégis marad. És mégis szomorú, amikor megjön az újabb csalódás. Február volt. Egy nagyon kegyetlen nap. A lány azt hitte ezt már nem éli túl. És akkor újra írt a fiúnak. A szívébe talált a fiú minden egyes szava. És idővel másra se tudott gondolni a lány, csak őrá. És rátalált a mesére, amit a fiú írt róla. És azt hitte meghasad a szíve.. Attól kezdve minden nap meséltek egymásnak, és boldogok voltak. Valameddig.

Csakhogy a fiú nagyon érzékeny fiú volt. Sokat beszélt, vidám volt, kedves, mégis érzékeny. És határozott. A lány nagyon sokat jelentett neki, és érezte, hogy ez így nem fog menni. Közelebb szeretné magához. De a lány messze él. Ezért a fiú úgy döntött, hogy nem fogja szeretni a lányt, mert nem szeretheti. Tudta, hogy szeretné minden egyes porcikájával, de nem akarja, mert az fájna neki, ezért nem fogja. Ez az amit nem értett a lány. De elfogadta.

Csakhogy nagyon hiányzott a fiúnak a lány. És egyszer, amikor őt érték a csalódások, a fiú újra írt a lánynak. A lány pedig nagyon örült. És elmondta, hogy hiányzott neki a fiú. Lassan minden a régi volt. Minden gondolatuk egymás körül forgott. Éjjel-nappal egymással beszéltek. Mindennek csak úgy volt értelme, hogy a másik azt adott neki.

Aztán egyszer azt mondta a fiú, hogy azt kívánja, bárcsak a távoli város lenne a lány sorsa, mert nem akarja elképzelni az életét nélküle. Nem akarja. Ez fontos, mert a fiú nem érez, hanem akar elsősorban. Nem volt hozzá kegyes az élet, megtanította, hogy érezni nem mindig szerencsés. Akarni ésszerűbb. A lány szíve nagyot dobbant. És milliószor megismételte a fiú szavait magának. De ő egy gyáva lány volt, aki mindig elszalad az esély elől, hogy boldog lehessen. A fiú egyre erősebben akarta a lányt. Érezte, hogy akarja. És neki nem szabad érezni. A lány pedig gyáva volt. Ezért a fiú újra azt akarta, hogy ne érezzen.

Hogy mi lesz velük… nem tudom. Egy gyáva lány és egy gyáva, ugyanakkor erős fiú… akik nem akarják egymás nélkül elképzelni az életet, és nem is tudják, mégis egymás nélkül élnek… Csak azt tudom, hogy a lány szívében visszacseng a fiú minden egyes szava. És azt is tudom, hogy a fiú soha nem játszik a szavakkal.

3831 km választja el őket egymástól. De a lány szíve meghasad, ha legalább egyszer nem csókolhatja meg a fiút. Túl sokat álmodtak már róla…