augusztus, 2008 havi archívum

bakancslista

Posted in mindennapok on 2008, augusztus 9 by Anikó

Ma láttam The Bucket List című filmet. Arra késztetett, hogy elkészítsem a saját “bakancslistámat”. Talán jó is leírva látni mindazt, amit egyszer szeretnék megtenni. Ha valamit kihúzok a listámról, azt jelenti, hogy sikerült. Megvalósítottam valamit. Azt hiszem mélyen mindenkiben ott él a saját kis listája, gyarapszik észrevétlenül, néha lekerülnek róla tervek, meg nem valósult vágyak feledésbe merülnek. Úgy érzem a bakancslista elkészítése első lépés a majdnem tudattalan ábrándok igazivá varázsolása felé. Nem törekszem nagy dolgokra, nem fogok ejtőernyőből ugrani, se bejárni a fél világot. Kis lépéseket fogalmazok meg a boldogság felé, melyek bennem vannak már jó ideje, csak nem hagytam hangjukat hallatni eddig. Gondolatok, amik megfordultak a fejemben, de nem volt hozzuk merszem, vagy csak játszadoztam velük, abban a hitben, hogy úgysem teszem meg. De miért is ne? Amíg még lehet….

Természetesen mindenki más és más dolgokra vágyik, de biztos vagyok benne, hogy a saját bakancslista ötlete sokak fejében megfordult.

Íme az enyém:

-kimondani az “igen”-t annak az embernek, akit 12 éve szeretek

-egészséges gyerekeket szülni, legalább kettőt

-megcsókolni V H-t

-rendbehozni a kapcsolatot néhány régi baráttal, akik nagyon fontosak voltak…. (T, L, B, M)

-elmondani két régi “kapcsolatnak”, hogy szerettem őket (Z és F)

-megtanulni táncolni

-eljutni Lisszabonba

-megtanulni spanyolul

-megsimogatni egy delfint

-hatalmas örömöt szerezni Z-nak

-boldoggá tenni a Szüleimet

- elmondani a Nagypapámnak, hogy szeretem

- olyan fa árnyékában pihenni, amelyet én ültettem

Legtöbb pont nem is arról szól, hogy mit szeretnék, hanem arról, hogy mit múlasztottam el. Hogy mit kellene rendbehozni… Most már csak dolgozni kell rajta. Folyt. pedig köv.

És akinek van kedve, megoszthatja velem a saját bakancslistáját :)